Tordai mézespogácsa

Így a tordaiak, úgy a tordaiak – hallotta emlegetni Mátyás király az udvarban. S mikor egyszer a Székelyföldön járt, így gondolta magában. “Ha már egyszer itt járok Torda közelében, én bizony megnézem, miről híres ez a város?”

Éppen vásár volt Tordán, mikor Mátyás király – persze álruhában – a városba érkezett. Nagy nyüzsgés, zsibongás fogadta a vásártéren, mert nemcsak a tordaiak voltak ott a vásártéren, hanem jöttek Kolozsvárról, Enyedről, Szatmárból, Moldovából és Havasalföldről is. Magyar, román, német, török árusok mindenféle nyelven kínálgatták portékáikat. Csipkét, selymet a leánynak, mézesbábot a pulyának, a legénynek rámás csizmát, menyecskének boglárt, násfát, pipát, mellényt az öregnek, szentképet az asszonynépnek.

Ahogy az egyik sátor mellett ment el Mátyás, pergőnyelvű asszonyság szólt ki a sátorból:

– Erre, erre vitéz uram, itt árulják a jó tordai mézes pogácsát! Még a török szultánnak is ebből szoktak ünnepre valót küldeni.

– A török szultánnak? – kérdezte Mátyás mosolyogva, és megállott a sátor előtt. – Igaz, hogy nem vagyunk kenyeres pajtások, de azért már én sem adom lejjebb a török szultánnál. Adjon néném asszony egy félpénzért abból a híres tordai mézespogácsából.

És félpénzért egészen tele tette a pergőnyelvű kofaasszonyság a vitéz tarisznyáját.

“De a tordai mézesre bor is dukál.” Így gondolta Mátyás, és betért egy közeli kocsmába. Ott ugyan vígan voltak akkor már. Fiatalok mulattak benn a kocsmában, vitézek Mátyás király híres fekete seregéből. Mikor a belépőt meglátták, tréfás jókedvvel kiáltottak feléje:

– Ülj le közénk vitéz pajtás, itt a pohár és igyál velünk a király egészségére. Éljen Mátyás király!

– Éljen! Éljen! – zúgták rá lelkesen mindnyájan.

– Éljen, míg a honnak él! – mondta az álruhás király és örült a szíve, amikor látta, hogy népe ilyen igazán szereti. Letelepedett a vitézek közé és nagyon jól érezte magát a vidáman nótázó fiatalok között.

Na, az volt aztán az érdekes, mikor Mátyás király visszatért Budára és a főuraknak elmesélte tordai útját, milyen jól érezte magát a tordaiak között.

– És hogy elhiggyétek, csakugyan jártam Tordán, íme megkínállak benneteket abból a híres tordai mézespogácsából, amit félpénzért vettem, de úgy egyetek belőle, hogy a török szultánnak is ebből szoktak ünnepre valót küldeni.

Így mondta Mátyás király, s az urak elé rakta a madárlátta tordai süteményeket. Csak éppen egyet tartott meg a király a királynénak, egyet pedig magának. Így történt aztán, hogy aznap Budán, Mátyás király udvarában mindenki tordai mézest evett.

Persze, ennek híre ment az egész országban, s itt is, ott is kezdték sütögetni a mézespogácsákat. De süthették! Mert úgy, mint Tordán azért mégsem tudták sütni sehol. Ezt mondta maga Mátyás király is, s talján szakácsát küldte Tordára, hogy tanulja meg, hogyan sütik ott ezeket a süteményeket. Hogy aztán elérte-e a király talján szakácsa Tordára, vagy nem, a tordaiaktól kell megkérdezni, mert ezt ők jobban tudják.

Annyi bizonyos, azóta nagy becsületje és keltje vagyon a tordai mézespogácsáknak.

(László Marcella írása a Jóbarát 1931. január 15.-én megjelent, VI. évfolyamának 5. számából)

Több tudást szeretnél? Ingyen videók, receptek, hogy-csináld bemutatók itt, a hírlevélre feliratkozva!
Vagy rendeld meg a DVD-t, hogy könnyen, otthonról bővítsd a tudásod!
Ha még többet tanulnál, gyere el hozzánk egy tanfolyamra, szeretettel várunk :)
Mézes rendelése: Kattints ide, a megrendelőlap kitöltéséhez!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.