OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mentes mézesek

Aki nem akar vagy tud hagyományos lisztet használni, annak itt van pár lehetőség, hogyan tudja kiváltani, és mégis jó mézest készíteni.

Azt viszont elöljáróban meg kell mondjam, ezek a tészták nem annyira kezesek mint a hagyományos liszttel készültek, nehezebben formálhatók, morzsálódnak. Lehet belőlük figurát sütni, de házat már nem mernék összerakni. Cserébe egészségesek 🙂

1. A mi normál receptünk abszolút működik a lisztet gluténmentes lisztre (ebből is inkább a kevert pl kukorica+szentjánoskenyér mag) cserélve, de tényleg morzsálódik, nehezebben áll össze

2. Paleo mézeskalács, Pocakpanna után

200g méz
1 tojás
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
1/2 teáskanál őrölt szerecsendió
500g darált mandula

A mézet a tojással és a fűszerekkel homogénre keverjük, majd ehhez hozzáadjuk a darált mandulát és fakanállal összegyúrjuk. Betesszük a hűtőbe min. 2 órára vagy egész éjszakára.

Sütőpapír között nyújtjuk, majd 160 fokon kb. 5 perc alatt aranybarnára sütjük.
(A sütési idő a figurák vastagságától és átmérőjétől függ.)

Paleo csokimáz:
50 g kókuszolaj
50 g kakaópor
30 g méz

A csokimázhoz a hozzávalókat alaposan összekeverjük, majd a kihűlt mézeskalácsot díszítjük.

3. Limara-tól származik ez a recept, ez kevésbé morzsás, szép mézest ad:

4 ek. méz
4 dkg vaj
5 dkg cukor
1 nagy tojás (vagy két kisebb)
40 g cirokliszt
50 g rizsliszt
40 g kölesliszt
50 g. burgonyakeményítő
70 g tápióka keményítő
1 tk. guargumi
1 púpozott tk. mézeskalács fűszer
1 csapott tk. szódabikarbóna

Ugyanúgy méz+vaj összemelegítve, liszt+fűszerek összekeverve, kettőt összedolgozni, langyosra hűlt tésztához mehet a tojás. Rizsliszten lehet nyújtani, 180 fokon, 7,5-8 perc alatt aranybarnára sül.

Aki a tojásfehérjét bírja, a normál írókamázzal díszíthető, kakaóval, szerecsendióval, céklával színezhető a máz.
Ha nem, marad a 70% étcsoki, kókuszreszelék. lehet a csokit pár csepp narancsolajjal ízesíteni, illetve kis kókuszvaj is  mehet hozzá, hogy ne dermedjen meg hamar és lehessen
vele díszíteni.

4. Egy nagyon kedves olvasótól kaptuk ezt a receptet, ő cukormentes tésztát készített, íme Sági Mária receptje:
25 dkg vegyes virágmézét felforraltam,majd visszahűtöttem langyosra. Felolvasztottam benne 10 dkg vajat. Ehhez kevertem 3 egész felvert tojást. Cukor nincs. Ezt öntöttem bele fel kiló sima lisztbe,amibe egy mokkáskanál szódabikarbonát kevertem. Nylonzacskoba tekertem és egy éjszakát pihentettem. Ennél többet nem pihenhet.
Tölteléknek elméletileg nagyon illik hozza a natúr homoktövis lekvár, de mindent ki kell próbálni a gyakorlatban. Valamint a dió, vélhetően a vanília puding és hasonlok.

Mézeskalácsokat – hagyományos és gluténmentes változatban is – itt lehet rendelni:

Rendelés

 

 

Több tudást szeretnél? Ingyen videók, receptek, hogy-csináld bemutatók itt, a hírlevélre feliratkozva!
Vagy rendeld meg a DVD-t, hogy könnyen, otthonról bővítsd a tudásod!
Ha még többet tanulnál, gyere el hozzánk egy tanfolyamra, szeretettel várunk :)
Mézes rendelése: Kattints ide, a megrendelőlap kitöltéséhez!