A mézeskalács története 1.
Egy kis történet ebben a kevéssé mézeskalácsos időszakban.
A méz az első természetes édesítőszer amit az emberiség megismert és süteményeihez felhasznált.
A Thébában feltárt 3500 éves sírokban a túlvilági „nagy útra” szánt datolyával ízesített, jól konzervált mézeskalácsokat találtak. III. Ramses idejében (i.e.1175) sírrajz árázolja, hogy a süteményekhez mézet kevertek. Az u.n. görög sütemény lisztből, mézből, tejből, sajtból készült.
A római birodalomban sok mézeskalácsot készítettek és fogyasztottak. Mogyoróval, dióval ízesítették. Ismert a Lucullusi lakoma is ahol sok mézes készítményt tálaltak fel. Vergilius híres eposzában az „Aeneisban” az alvilági folyót a Styxet őrző Cerberust is gyümölcsös mézeskaláccsal bírták jobb belátásra. A mai Franciaország területén is a rómaiak honosították meg a méz használatát. Aquincumban is találtak mézeskalács formákat, amiket ma múzeumok őriznek.
Az ősi germán törzseknél az áldozati állat helyet az azt formázó mézeskalácsot áldoztak az isteneiknek. (Mennyivel rokonszenvesebb 🙂 )
A mézeskalács mai formájában is őrzi a régi hagyományokat. Gyakran ajándékoztak különféle feliratú és alakú mézeseket, amelyekkel kifejezték az ajándékozó érzelmeit, gondolatait is.
A mézeskalács volt gyakorlatilag a dísztorta elődje.
A mézeskalács díszítése lehet gazdag népművészeti ihletésű, de gyakran csak az alak főbb vonalait követi a zsinór díszítés. Kirakodó vásárokon sajnos gyakran látni ízléstelen, túldíszített, ehetetlen mézeskalácsokat is.